Költöztetés Budapest

Tanácsok a költözéshez

Úgy gondolhatjuk, hogy költözni mindenki tud. Azonban ha nem megfelelően látunk hozzá ehhez, akkor igen sok stresszel fog járni, amíg a holmink a rági helyről az új lakásba kerül. Éppen ezért érdemes megfogadni néhány dolgot.

Takarítás

A költözés tervezését nem lehet elég korán kezdeni. A legfontosabb, hogy a költözés előtt egy hónappal kezdjük meg a dolgaink közötti szelektálást. Nagyon fontos, hogy megszabaduljunk a lomjainktól, ajándékozzuk vagy adományozzuk el a már nem használt tárgyainkat vagy tegyük fel egy-egy aukciós oldalra. Főszabály: ha valamit öt éve nem kerestünk, akkor azt a következő öt évben sem fogjuk. Takarítsunk ki az egész lakásban, ha kell a takarítást is bízzuk profikra  Körülbelül ilyenkor érdemes kijelölni a költözés napját is. Ha ez megvan, akkor itt az ideje felbérelni a költöztető céget vagy ha saját erőnkből költözünk, akkor a megfelelő teherautót. Ilyenkor érdemes a barátainkat is megkérdezni, hogy rá fognak-e érni az adott napon és tudnak-e jönni segíteni.

Ha nem Budapesten belül, hanem messzire költözünk, akkor mindenképp érdemes egy körrel lezavarni a dolgot. Alaposan mérjük fel, hogy mennyi holmit fogunk költöztetni, és előre szerezzük be a szükséges csomagolóanyagokat. Gondosan válasszuk ki, hogy milyen dobozban költözünk. Keressük azokat, amik masszívak, többrétegűek és soha nem járt bennük egér, poloska és svábbogár, de turkálhatunk a szupermarket mögött is. A pakolással szobáról szobára haladjunk és tervezzük meg, hogy hová fogjuk pakolni a teli dobozokat és zsákokat. Lehetőleg ne torlaszoljuk el a közlekedőket.

költöztetés

A költözés előtt napokban ürítsük ki a kamrát és a hűtőt, amennyire csak lehet. Ilyenkor érdemes áthívni a segítő barátainkat egy költözést megelőző vacsorára. Lehetőleg ne pakoljunk el romlandó árut, tejterméket, húst, mélyhűtött élelmiszert. A könyveket lapjával pakoljuk, az edényeket élével. A megbontott, flakonos háztartási vegyi árut külön-külön csomagoljuk nejlontasakba. Az üveglapokat, tükröket takarjuk be vastag, puha ronggyal. A poharak és palackok rekeszeléséhez használjunk térkitöltő kartont. A nehéz dolgok kerüljenek kis dobozokba. Arra is figyeljünk, hogy ne töltsük meg túlságosan az egyes dobozokat, mert akkor nem lesz ember, aki felemeli őket. Lehetőleg azonos jellegű és azonos helyre kerülő holmikat pakoljunk egybe.

Egy költöztetés során mindig fel kell tenni a kérdést, hogy vajon érdemes-e költöztetéssel foglalkozó céget felbérelni vagy mi magunk is meg tudjuk oldani a ki-bepakolást. A válasz persze sok tényezőtől függ, így az időtől, a pénztől és az ráfordítani szánt energiától is. Ha például a városon belül mozgunk, akkor lehet, hogy meg tudjuk oldani a költözés saját kezűleg is, viszont az biztos, ha a költöztetés másik városba lesz, akkor az a legjobb, ha felbérelünk egy költöztető céget.

Tehát mielőtt döntenénk egyik vagy másik megoldás mellett, érdemes feltenni néhány kérdést, eldönteni, hogy mi a prioritás (pénz/idő/mindkettő), mert csak így hozhatunk jó döntést.

 

Saját magunk vagy költöztetővel? 

  1. Mennyi holmink van? Egy kisebb lakást könnyebben költöztetünk át mi magunk, viszont ha már egy nagyobb házzal van dolgunk, akkor jobb, ha egy költöztetést vállaló céget is megkeresünk. Persze akárhogy is döntsünk, nagyon fontos felmérni, hogy mekkora teherautóra lesz szükségünk - ebben az adott költöztető cég majd a segítségünkre lesz.
  2. Milyen messzire költöznénk? Költöztetés Budapesten vagy vidéken lenne? Ha nagyobb a távolság, akkor mindenképp úgy kell számolni az autó méretével, illetve a költöztetők idejével, hogy csak egyszer forduljunk. Ha városon belül költözünk, akkor kisebb autóval is megoldhatjuk a költözést, mivel itt könnyebben fordulunk többet. Nagyobb távolságnál viszont jobban megéri egy költöztető cégre bírni magunkat, akik pontosabban és biztonságosabban tudják majd a dolgainkat az új helyükre szállítani.
  3. Mennyi időt vesz igénybe, hogy összepakoljuk a dolgainkat és felpakoljuk azokat egy teherautóra? Van ehhez segítségünk? Ha a barátokat, ismerősöket, szomszédokat, kollégákat is tudjuk mozgósítani, akkor nem biztos, hogy szükségünk lesz a költöztetőkre. Sőt sokat is megspórolhatunk, ha az ismerőseink segítségét vesszük igénybe.
  4. Van olyan tárgy, ami speciális figyelmet igényel vagy nagyon törékeny? Biztos, hogy magad el tudod költöztetni ezeket a tételeket? A nagyobb értékű, sérülékeny tárgyak esetében is megéri a költöztetők felbérlése, akiknek speciális eszközeik és nagy tapasztalatuk van abban, hogy az ilyen tárgyakat is sérülésmentesen szállítsák el.
  5. A költöztetés Budapesten sok vesződséggel járhat. Ha szeretnénk elkerülni, olvassunk utána melyik cégről mit írnak költöztetés témában!

költöztetés

Hogyan válasszuk ki a megfelelő költöztető céget Budapesten

A költözés sohasem egy kényelmes és pihentető tevékenység, hiszen igen sok szervezéssel, pakolással és fejfájással jár. Azonban, ha megfelelően tervezünk előre, akkor nagymértékben megkönnyíthetjük a helyzetünket. Például azzal is könnyíthetünk a vállunkra nehezedő terhen, ha felbérelünk egy költöztető céget, akik majd felelnek a dolgaink elszállításáért. Igen ám, de hogyan válasszuk ki a megfelelő céget erre a feladatra?

A legtöbb Budapesti vállalat ma már rendelkezik saját weboldallal, ahol részletesen felsorolja az igénybe vehető szolgáltatásait, a lehetséges költözési pontokat és azt is, hogy nagyjából mennyibe fog kerülni, ha őket választjuk. Érdemes tehát elsőként online böngészni a költöztetők után, mert így nagyon sok háttér információt kaphatunk és összeállíthatunk egy listát a lehetséges költöztető cégekről. Ezeken az oldalakon a költöztető cégek ki is írják elérhetőségeiket, így telefonon vagy e-mailben is megkereshetjük őket. Persze nemcsak a neten érdemes körülnézni, hanem a barátainkat és ismerőseinket is körbekérdezhetjük, hátha tudnak ajánlani egy olyan céget, aminek a szolgáltatásait már ők is igénybe vették és meg voltak vele elégedve.

Érdemes fórumokat is böngészni, mert itt olyan emberek szólalnak meg, akik már igénybe vették egyik-másik költöztető cég szolgáltatásait, így az ő tapasztalataikból is sokat tanulhatunk. Miután összeállítottunk egy listát a lehetséges “jelöltekről”, érdemes a legjobbnak ítélt öt céget telefonon i megkeresni és pontos ajánlatot kérni tőlük. Nagyon fontos az is, hogy kikérdezzük őket minden apró részletről, mert sokszor nem biztos, hogy a legolcsóbb költöztetőket érdemes felbérelni. Kérdezzük meg, hogy mennyi emberrel dolgoznak, mekkora cégről van szó, milyen rendszerességgel hívják őket stb. Az ilyen beszélgetés során igen sok mindent le lehet szűrni az adott költöztető vállalat milyenségéről.

Érdemesebb olyan céget választani, aki vállalja, hogy az árajánlat megadása előtt pontosan felméri a lakásunkat. (Még jobb, ha a helyszínre ki is jön emiatt. Gyanús, ha a költöztető cég előleget kér vagy ha nem tisztázza pontosan, hogy mik a jogaink és a kötelességeink. Soha ne béreljünk fel olyan költöztetőket, akiknek az irodájuk rossz állapotban van vagy nem létezik. Ha bármit gyanúsnak találunk, akkor is kerüljük el az adott társaságot.
 

Hibák, amiket elkerülhetünk a költöztetők felbérlésekor

Ha már eldöntöttük, hogy nem saját magunk intézzük a költözést, hanem profikra bízzuk magunkat, akkor nagyon fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő céget. Persze az is igazi kihívást jelent, hogy megbízható és tökéletes költöztetőket találjunk. Annak érdekében, hogy megtaláljuk őket, érdemes figyelembe venni, hogy mik azok a dolgok, amiket mindenképp érdemes elkerülni.

1. Kevesebb,mint három cégtől ajánlatot kérni.
Mindig kérjünk több ajánlatot, mert csak így tudunk megfelelően választani közülük. A legjobb, ha öt nekünk tetsző költöztetőt kiválasztunk és mindegyiktől egyesével ajánlatot kérünk, amibe természetesen nemcsak az árak tartoznak bele, hanem a szolgáltatások, az extra költségek, stb. Az ajánlatok összevetésén túl érdemes a kiválasztott cégek referenciáit is megtekinteni, illetve utánuk olvasni a különböző fórumokban is.

2. Nem mérte fel a cég személyesen az otthonod, mielőtt ajánlatot adott volna.
Érdemes olyan költöztető céget választani, akik el is látogatnak az otthonodba, mielőtt pontosan meghatároznák, hogy mennyibe is fog kerülni a költözés. Csak így tudnak igazán pontos becslést adni, mivel ilyenkor látja a nagyobb tárgyakat, illetve a nehezebben költöztethető darabokat is. Budapesten a felmérés általában ingyenes 

3. A legolcsóbb költöztető kiválasztása
Persze szeretnénk a legolcsóbb céget kiválasztani, de mindig meg kell győződni arról, hogy alaposan utána jártunk az adott költöztető vállalatnak. Ha a több ajánlat közül az egyik túlságosan alacsony a többihez képest, akkor azt mindenképp hagyjuk ki a választásból, mert gyanús, hogy nagyon sok rejtett költséget nem tüntettek fel.

4. Rossz kérdéseket teszünk fel.
A költöztetők felbérlése nem egyszerű feladat, hiszen sok mindent meg kell tőlük kérdezni, mire biztosak lehetünk abban, hogy egy megbízható céggel van dolgunk. Érdemes egy listában összeszedni azokat a dolgokat, amik fontosak. Kérdezzünk rá a költségekre, az extra szolgáltatásokra, a csomagolási díjakra, a parkolásra, stb.
 

Hogyan pakoljunk össze a költözéshez?

A következőkben megosztunk néhány olyan tippet, ami igen hasznos lehet azok számára, akik épp egy költözéshez kívánják összepakolni a lakásukat. Ha betartjuk ezeket a tanácsokat, akkor a költözés kevesebb fejfájást fog okozni és gyorsabban is le lehet zavarni.

Nagyon fontos, hogy összegyűjtsünk igen sok csomagolási kelléket, mielőtt el kezdünk pakolni. Nincs annál bosszantóbb, mikor a pakolás felénél elfogynak a dobozok vagy a zsákok. Egy doboz súlya se haladja meg a 25 kilogrammot, mert ha túlpakoljuk a dobozokat, akkor bizony igen nehéz lesz felpakolni őket az autóra, majd onnan újra le. A dobozokat legjobb úgy megtölteni, hogy a nehezebb holmik kerüljenek az aljára, majd azokra rakjuk a könnyebbeket. A zoknikkal, sálakkal, párnákkal és kisebb szövetekkel érdemes kitölteni a dobozok hézagait, mert így nem fognak “lötyögni” benne a dolgok. Mindig győződjünk meg arról, hogy a dobozok mindkét oldala megfelelően van zárva és, hogy nem fog útközben kinyílni.

Nagyon fontos, hogy minden dobozt feliratozzunk, mert így megkönnyítjük a kipakolást. Írjuk rá ezekre a kartonokra, hogy melyik szoba dolgait rejtik magukba, hogy mennyire fontosak és azt is, hogy a benne lév tárgyak törékenyek-e. (A saját dolgunkat könnyítjük meg, ha egy üres lapra felírjuk, hogy hány dobozunk van és, hogy azokban mi található, mert így biztosan nem fog semmi sem elveszni. A ruhákat a legjobb nagy fekete zsákokba tenni, amikkel a teherautóban a bútorok közötti hézagokat jól ki lehet tölteni. Ha nem akarjuk, hogy a ruhák meggyűrődjenek, akkor a zsák alján vágjunk egy lyukat és így a vállfás ruhákra rá tudjuk húzni az adott zsákot.

A fontos iratokat, papírokat soha ne dobozoljuk be, hanem mindig tartsuk a saját autónkba és mi magunk figyeljünk az új helyre szállítására. A lámpákat érdemes buborékfóliával körbetekerve szállítani, mert így még kisebb az esély arra, hogy megsérülnek. Egy külön kartonba tegyük azokat a dolgokat, amikre már a költözés napján szükségünk lesz: fogkefék, piperék, néhány tányér, evőeszköz stb.
 

A költöztető dobozokról

A költöztető dobozok általában azonos súlyúak és minőségűek, mint a közönséges szállítási kartonok, így sok esetben nem kell speciális dobozokat beszereznünk a költözéshez. Budapesten elég, ha meglátogatjuk a közeli szupermarket raktárát, ahol a legtöbb esetben kedvünkre válogathatunk és szabadon elvihetjük a kiválasztott tételeket. Persze vannak olyan esetek, amikor érdemes beszerezni egy-két teljesen új dobozt is. Ha drága, törékeny dolgokat is be kell dobozolni, akkor bizony jobban járunk az új darabokkal, mert ezeknek még jobb a tartása, stabilabbak és kevésbé sérülékenyek. De milyen dobozokat is érdemes beszerezni egy költözéshez?

Inkább sok apró dobozt szerezzünk be, mint kevés nagyot, mert a kicsi kartonokba könnyebb lesz pakolni. Arra mindig oda kell figyelni, hogy egy-egy doboz sohase haladja meg a 25 kilogrammot, mert így már igen nehéz lesz felpakolni a teherautóra, majd onnan le. De mégis mi az, amit mindenképp érdemes dobozban szállítani? A legnagyobb kartonokba kerüljenek a könyvek, a konyhai edények és kisgépek, valamint a lámpák. A törékeny darabok közötti hézagokat érdemes kitölteni puhább anyagokkal, kisebb szövetekkel vagy újságpapírral.

Az elektromos dolgok, a nagyobb konyhai berendezések, sőt még a párnák, játékok, takarók is bekerülhetnek egy-egy dobozba. Persze ha spórolni akarunk a kartonokkal, akkor a puha tárgyakat érdemes fekete zsákokba bepakolni. A ruhákat is érdemes inkább zsákokba csomagolva szállítani. A képkereteket, tükröket, apró csecsebecséket viszont mindenképp dobozoljuk be. 

Mekkora helyet foglal el a holmim?

A szükséges dobozok számát könnyen megkaphatjuk, ha kiszámoljuk a teherautó térfogatát és azt átváltjuk a dobozok számára. A rendelés során a biztonság kedvéért inkább számoljunk rá 10-20%-kal több térfogatot, mint hogy az utolsó pillanatban kelljen kapkodni. A tényleges dobozszükségletet persze nagymértékben befolyásolja a holmijaink jellege (pl. sok vagy kevés ruhanemű), hogy hány különleges méretű, alakú vagy megkülönböztetett bánásmódot igénylő tárgyunk van (pl. porcelán), és hogy mennyire szellősen vagy kompakt módon csomagolunk.